For a better experience please change your browser to CHROME, FIREFOX, OPERA or Internet Explorer.

MUNKÁT GYORSAN ÉS EGYSZERŰEN

Részmunkaidős állás keresése

Részmunkaidős állás keresése

Amikor részmunkaidős állást keresünk akkor első körben célszerű olyanokat nézni, amelyek az érdeklődési körünknek megfelelnek, és ahol találkozhatunk olyan szakemberekkel, akik talán a későbbiekben még segítségünkre lehetnek.

A legtöbb munkáltató számára ugyanis fontos a jelentkező korábbi tapasztalata, és a toborzással foglalkozó kollégák is leginkább a korábban megszerzett munkatapasztalatokra figyelnek. Egy szakmailag megfelelő részmunkaidős állást előrébb részesítenek, mint egy nem szakmába illő, de ugyanakkor teljes munkaidős pozíciót.

Azonban még ha nem is sikerül szakmában elhelyezkednünk, akkor is érdemes részmunkaidős munkát elvállalni kezdetnek. Ha másért nem, lehet, hogy a végén egy jó ajánlást kapunk korábbi munkáltatónktól, ami egy jó álláshoz fog vezetni bennünket.

Önéletrajzi lyukak kitöltése

Sokan panaszkodnak arról, hogy az iskolai végzettségen kívül nem tudnak mit beleírni az önéletrajzukba, vagy sokszor fordul elő már szakemberként is, hogy az idő folyamán úgynevezett lyukak (egy elhúzódó munkanélküliség miatt több hónapos kiesés, amikor arra az időszakra vonatkozóan nem tudunk semmit beleírni az önéletrajzunkba) halmozódnak fel a CV-ben.

Ebben is tud segíteni egy részmunkaidős állás, ráadásul azt sugallja a munkaadók felé, hogy célratörők és proaktívak vagyunk.

Időbeosztás és szervezési készségek fejlesztése

A fentiek mellett továbbá nem csak tapasztalathoz segít hozzá a részmunkaidős munka, hanem különböző készségek fejlesztésében is, mint amilyen például, hogy megtanuljuk beosztani a saját időnket. Emellett segít egy struktúra kialakításában, ami a későbbi életünket és a későbbi teljes munkaidős állásunkban való helytállásunkat könnyíti majd meg.

Egy részmunkaidős állás segít belerázódni a munkával való nyüzsgésbe. Ezért még akkor is, ha nem pont arra a munkakörre vágyunk, adjunk esélyt magunknak, hogy dolgozhassunk és kitöltsük az önéletrajzunkban lévő üres helyeket, tapasztalatot szerezhessünk és építsük a karrierünket.

A részmunkaidős munka előnyei

Sokan szeretnének részmunkaidőben elhelyezkedni, hogy több időt tudjanak tölteni a családjukkal, a hobbijukkal, vagy a tanulmányaikkal, netán hogy egyszerre több munkahelyen is dolgozhassanak.

Sok frissen végzett hallgató számára az élet nem teljesen úgy alakul, ahogyan azt előre eltervezték.

Az álláspiacról teljesen más képet festenek (hamar találnak teljes állású munkakört olyan pozícióban, amelyet tanultak) amíg tanulnak, mint amikor kikerülnek az iskolapadból. Azonban ahelyett, hogy munkanélküliként várják, míg adódik egy jó lehetőség, részmunkaidős állásokban kellene gondolkozni!

Számos előny szól a részmunkaidős állások mellett. Az első és egyben legnagyobb érv maga a pénzkereseti lehetőség, mely segíti a szülőktől való leválást. Ráadásul sokan vesznek fel hitelt az iskolai évek alatt, melyet jobb minél előbb elkezdeni visszafizetni. Emellett rövid időn belül kipróbálhatják magukat viszonylag sok, különböző munkakörben is, így nagyobb tapasztalatra is szert tudnak tenni. A gyakorlat midenképpen előny!

Részmunkaidős foglalkoztatás

Munkaidő – van minimum óraszám?

A jó hír az, hogy a részmunkaidős foglalkoztatásnak nincsen óraszámbeli korlátja, tehát így akár heti 1 órára is foglalkoztathatnak bennünket. Azonban ne örüljünk nagyon, hiszen a munkaadóknak az az érdekük, hogy ha valakit alkalmazásba vesznek, akkor legalább a dolgozó költségei (toborzás-kiválasztás, felvétel, betanítás, stb.) megtérüljenek, így nem valószínű, hogy ilyen rövid időre alkalmaznak bennünket, de ki tudja, a lehetőség megvan rá!
Noha a minimum óraszám nincs meghatározva, az viszont már szabályozva van, hogy maximum 12 órát lehet egy nap dolgozni!

Bérezés, fizetés

Alapvetően a részmunkaidős állás nem sokban különbözik a teljes munkaidőben történő foglalkoztatástól. A fizetést tekintve a ledolgozott munkaidőnek megfelelően arányos mértékben jár a munkabér is. Azaz, például ha valaki 6 órában dolgozik, akkor minimum a minimálbér (bruttó 138 000 Ft 2018-ban) arányos részét, azaz minimum 103 500 forintot kell kapnia. Ennél többet persze kaphat, viszont kevesebbet nem!

Rövidebb teljes munkaidő vs. részmunkaidő

A részmunkaidős állást nem szabad összekeverni a rövidebb teljes munkaidőben való foglalkoztatással, mivel abban az esetben nem arányosan kevesebbet kap a dolgozó, hanem ugyanaz a munkabér jár neki, mint teljes munkaidőben.

Cafeteria, béren kívüli juttatások

A béren kívüli juttatásokban sem lehet előnytelenül megkülönböztetni a részmunkaidőben foglalkoztatottakat a teljes állású munkatársaktól. Ekképpen ugyanúgy járnak a részükre is a vállalatnál alkalmazott egyes cafeteria elemek. A különbség annyi csak, mint a bérezésnél – itt is arányosan csökkenthető a juttatás a ledolgozott munkaidő tekintetében.

Szabadság, pihenőnap

A szabadnapokban nincsen különbség a rész-, és a teljes munkaidős foglalkoztatás esetében, tehát ugyanannyi nap illeti meg a részmunkaidős dolgozót is. Abban az esetben lehet csak különbség, ha a vállalat nem napokban, hanem órákban számítja ki a szabadnapok számát, mivel így részarányosan fogja megkapni azt a dolgozó.
Abban az esetben, ha a vállalat vasárnap is működik, és a részmunkaidős dolgozót csak szombaton és vasárnap alkalmazzák, akkor az ő pihenőnapjának értelemszerűen nem kell vasárnapra esnie és nem jár neki vasárnapi pótlék.

Részmunkaidős állás kisgyermekesként

Abban az esetben, ha a dolgozónak 3 évesnél fiatalabb gyermeke van, és részmunkaidőben szeretne dolgozni, akkor a Munka Törvénykönyve (2012. évi I. törvény) alapján a munkáltató köteles a munkaszerződését részmunkaidőre módosítani! Három, vagy több gyermeket nevelő szülő esetén pedig az 5 évesnél fiatalabb gyermek számít.

Munkaszerződés

Először is fontos kiemelni, hogy amennyiben részmunkaidőben helyezkedünk el egy vállalatnál, akkor azt a munkaszerződésnek tartalmaznia kell. Emellett nem csak a foglalkoztatás típusát, hanem a vállalt óraszámot is fel kell tüntetni. Ezt persze lehet napi, heti, vagy akár havi meghatározással is.

Nyugdíj: jogosultság, összeg

Amit még fontos tisztázni az a nyugdíj kérdése a részmunkaidős foglalkoztatás esetében. Ugyanannyi ledolgozott év után válik jogosulttá a nyugdíjra a dolgozó részmunkaidős foglalkoztatás esetén is mint az, akit teljes állásban foglalkoztattak. Különbség a nyugdíj összegének a kiszámításában van. Abban az esetben, amikor a fizetés nem éri el a minimálbért, akkor a nyugdíj összegét arányosítva számolják ki, emiatt kevesebb nyugdíjra számíthat.

Szeretne részmunkaidőben elhelyezkedni?

Nézzen szét a részmunkaidős állásajánlataink között, vagy használja keresőnket, hogy megtalálja a megfelelő munkahelyet! Ha még több esélyt szeretne adni magának, töltse fel profilját is, vagy kérjen állásértesítőt, hogy elsők közt értesüljön a legújabb ajánlatokról!

Szóljon hozzá


Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Top